Tízezrek lemészárlása idegenrendészeti kérdés, amit egyébként is mások csináltak, nem mi. A történelmi felelőssége belátása és megértése nem alapvető erkölcsi parancs, illetve az, csak nem nekünk, mert mi nem csináltunk semmit. Bármi is történt bármikor, más tehet róla. Mi ott se voltunk. Apu elintézed nekem? Becsszó nem én voltam, az egészet a Peti találta ki, én még mondtam is, hogy nem jó ötlet! – Ilyen lenne a jobboldali erkölcs?
Szakály Sándor, a kormány által októberben létrehozott Veritas Történelemkutató Intézet vezetője múlt héten azt találta mondani, hogy az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálás „inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki. Amikor kiderült, hogy sokakat közülük meggyilkoltak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra.” Valamint: „Arról is beszélni kell, hogy a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra, s így az ország szuverenitása erősen korlátozottá vált 1944. március 19. után.” Szavai szépen rímelnek a német megszállás leendő emlékművének koncepciójára. Csakhogy mindez egy ilyen pozícióban lévő embertől teljesen elfogadhatatlan.
A deportáltak tényleg nem voltak magyar állampolgárok (többségükben az egykori Csehszlovákia és Lengyelország területéről érkeztek, és hamis papírokkal próbáltak Magyarországon bujkálni), így az ő jelenlétük idegenrendészeti kérdés. Ahogyan azt is mondhatjuk, hogy az állampolgárok egy részének (identitástól függetlenül történő) zsidóvá bélyegzése, a vagyonelkobzások és deportálások valójában a Harmadik Birodalom sajátos társadalompolitikájának részét képezték, ilyenformán a Holokauszt társadalompolitikai kérdés. Persze hogy az! De ilyeneket írni és mondani nem más, mint a lényeg elkendőzésének kísérlete. A lényegé, vagyis a módszeres népirtásé. Esetünkben ez a bizonyos idegenrendészeti eljárás 15-16 ezer ember halálához vezetett.
Nyilván vitás szakmai kérdés történészi körökben (vagy nem, ezt tényleg nem tudom), hogy a magyar felső vezetés mikor szerzett tudomást arról, hogy mi folyik a Kárpátok ukrajnai oldalán. Csak akkor vették észre azt, amivel a deportálásokat lefolytató katonai alakulatok vezetői nyilvánvalóan tisztában voltak, amikor jeles személyiségek, mint Slachta Margit tiltakozni kezdtek, vagy már korábban is tudhattak róla – ezen bizonyára lehet vitatkozni. Azonban a felelősségvállalás erkölcsi és nem pedig szakmai kérdés.
Hogyan jön ide az erkölcs?
Szakály Sándor egy olyan intézet vezetője, amelynek a múlt feltárása és az azzal való szembenézés elősegítése lenne a feladata. Nagyon nagy károkat tud okozni, ha ebben a minőségében a szembenézés helyett a szemlesütés, a felelősségvállalás helyett a felelősség áthárítása az általa képviselt és hangoztatott attitűd. Szakály messzemenőkig téved abban, hogy a Holokausztban játszott szerepünkkel kapcsolatban mi a közkeletű nézet: a közös magyar emlékezetünk szerint a Holokausztot mások (ti. náci németek) csinálták másokkal (ti. a zsidókkal), mi csak itt voltunk körülöttük (hasonló a helyzet a szocializmussal kapcsolatos közös emlékezettel is). Az az attitűd, amely szerint mi, magyarok mindig csak elszenvedtük a történelem viharait, amely szerint mi leginkább áldozatok vagyunk, csak arra jó, hogy elkenje a saját felelősségünkről szóló diskurzust, és ezzel hihetetlen károkat okoz a társadalomnak. Minden magyarnak, beleértve Szakály Sándort, sőt talán még munkáltatóját, Lázár Jánost is. Egy nép, egy társadalom, amely nem képes szembenézni a múltjával, felfogni és belátni a saját felelősségét, mindezt feldolgozni és örökké az emlékezetben tartani, nos, az ilyen nép mindig frusztrált lesz, ha a történelemre gondolt. Sohasem tud felnőtté válni, mert nem kell felelősséget vállalni tetteiért. Épp ezért nem lehet sohasem igazán szabad. A szabadság erkölcsi kritérium: csakis a szabad ember felelős a tetteiért és csakis a morális felelősség birtokában lehet valaki szabad. A történelmi szembenézés a nép erkölcsi mércéje, ha ez nem történik meg, a társadalom óhatatlanul a felnőttkor határán marad: szabadságért kiált, de elbújik a felelősség elől, és a végén még a saját diktátorát is képes megválasztani. A helyettünk gondolkodó, cselekvő és rólunk gondoskodó állam a történelmi felelősséget is szívesen leveszi a vállunkról – de így előbb-utóbb egy autoriter rendszerben találjuk majd magunkat.
Szakály Sándor persze nem politikus. Lemondani sem akar. Az, hogy képtelen belátni, hogy az ő helyzetében nem lehet ilyet mondani, tisztes tudományos teljesítménye dacára alkalmatlanná teszi őt pozíciója betöltésére. A politikai felelősség az őt kinevező Lázár János államtitkár urat terheli, kíváncsian várjuk visszahívja-e őt hivatalából.
